Tanfolyamok , továbbképzések, szemináriumok kozmetikusok és tanulók számára

“TÉTA” PROGRAM - Téma Tanfolyamok Program

2003. óta Téma Tanfolyamaink nagy sikerrel segítik a szakmabeliek előrehaladását abban, hogy üzletükben “eladható” - a jelenkor igényének megfelelő - sminkeket készíthessenek. Több száz kozmetikus vette igénybe Dévényi Kathy kurzusait azzal a céllal, hogy vendégei megelégedésére készítsen tökéletes sminkeket. A szakmában ismert és kedvelt sminkmester, minden esetben az adott konzultáció témáját járja körbe, a kozmetikusok számára gyors, érthető, alkalmazható megoldásokat kínálva. A szakmai továbbképzés - konzultáció - aktívan vonja be a résztvevő kollégákat, ahol a témával kapcsolatos problémáikra kapnak választ és gyakorlati útmutatót. Kicserélhetik tapasztalataikat valamint a sminkszolgáltatás marketingjére is kapnak ötleteket és a mindennapokban hasznosítható tanácsokat. VALAMENNYI KONZULTÁCIÓ DÉVÉNYI KATHY SMINKMESTER, a program létrehozójának VEZETÉSÉVEL ZAJLIK.

A  2008-2009-es tanévtől az alábbi alap-  és továbbképzések kizárólag személyes konzultáció illetve 2-4 fős kiscsoportos oktatás keretében történnek.

ÚJDONSÁG!!

SMINKSZAKÉRTŐ - indul egész évben folyamatosan

2010.április-május-június Három hónap alatt  átfogó képet ad a jelenlegi követelményekről és magabiztos technikai felkészültséget valamint könnyed munkavégzést nyújt a sminkelés irán érdeklődőknek. Képzés tandíja: 270.e+ áfa (+sminktáska ,induló készlet) Téma pl.: Alap-, szem/szájformák, korosztályok, minimál sminkek, camouflage technika + gyakorlat. A sminkszakértőket egyedi üzleti ajánlattal támogatjuk. Legyen a DVNYI Make Up Team profi tagja bárhol az országban. Kérje személyes konzultációra időpontot az iskola tanulmányi referensétől. (Jákó Krisztina, 239-9591)

PERMANENT MAKE UP - SMINKTETOVÁLÁS OKTATÁS

Kozmetikusok és tanulók részére 6 napos egyéni tanfolyamok ! Rugalmas idõ egyeztetéssel egész évben! Egyidejűleg csak két fő részére.

Elméleti oktatás. Elméleti és gyakorlati oktatás felszereléssel, anyagokkal együtt .

(Érdeklődés :06-20/9953-411  hétköznap 10-16óra között)

1.nap: Szemöldök tetoválásának elsajátítása. Délelőtt elmélet, délután gyakorlat.

2.nap: Száj tetoválásának elsajátítása. Délelőtt elmélet, délután gyakorlat.

1 hónap múlva a 3.nap: Szemhéj tetoválásának elsajátítása. Délelőtt elmélet, délután gyakorlat.

A további három nap önálló gyakorlás felügyelettel

A tanfolyamon résztvevők modellről maguk gondoskodnak! ( A tanulási időszakban max. 3, de legalább 2fő  modellre van szükség, aki esetleg mindhárom korrekciót szívesen vállalja. A “tanuló” munkavégzése állandó oktatói felügyelet mellett történik!)Biztosítunk gépet és a tetováláshoz szükséges kezdõ készletet!

Tandíj:  500.000.-+áfa  (tartalmazza a 6 napos képzést és teljes felszerelést)
A metódust oktatja Dévényi Kathy sminkmester (14 év tapasztalat, gyakorlat), vizsgáztatással diploma!!!

A  2008-2009-es tanévtől az alábbi alap-  és továbbképzések kizárólag személyes konzultáció illetve 2-4 fős kiscsoportos oktatás keretében történnek.

1  napos továbbképzések  és  workshopok

ALAP TANFOLYAM - egész évben (1 napos) (tanulóknak,kezdőknek,álkezdőknek) TÉMÁJA:

  • szépítő nappali sminkek, hordható alkalmi sminkek elsajátítása profi trükkökkel.
  • alapozás technikái
  • színválasztás
  • a bőrszín meghatározása
  • step by step sminkek
  • sminkecsetek használata
  • anyagismeret általában - mivel sminkeljünk
  • alapkészlet a kozmetikában
  • a smink érétkesítése

SZEM- ÉS SZÁJFORMÁK SMINKELÉSE - egész évben (1 napos)

(sminkelésben jártas kozmetikusok részére) TÉMÁJA:

  • szem - és szájformák korrekciós sminkelése
  • szemtípusok elemzése
  • szájformák
  • korrigálás
  • szemfestés színei,optimális színválasztás
  • szemüvegesek sminkje
  • gyakorlati tanácsok

SZÍNEK HASZNÁLATA A SMINKBEN - egész évben (1 napos)

(kozmetikusok és tanulók számára egyaránt) TÉMÁJA:

  • Sokak számára jelent gondot a színválasztás.
  • Mit, mivel és hogyan a kérdés.
  • A színelmélet alapjait közérthető módon és gyakorlatban szemléltetve teszi világossá a színek tulajdonságát. Tippeket adva harmonikus szín párokra.

VALAMENNYI EGY NAPOS SZEMINÁRIUM díja : 5.000.- Ft/óra

BÁLI, EXTRA SMINKEK - különleges csillogás - őszi/téli szezonban (1 napos)

(sminkelésben jártas kozmetikusok részére) TÉMÁJA:

  • különleges alkalmi sminkek készítése nemcsak a vendégeink számára
  • a tökéletes alapozás és korrekció
  • szín kavalkád
  • műszempilla klasszikus módon
  • díszítés - csillám, strassz, gyöngy�
  • fantázia
  • tökéletes tartósság
  • árkalkuláció, marketing

KOROSZTÁLYOK SMINKJE - egész évben (1 napos)

(gyakorlott kozmetikusok részére) TÉMÁJA:

  • a tinédzserektől a középkorú hölgyekig, különböző korosztályok sminkelése, korrigálás, színválasztás intenzitás
  • alapozók fajtái
  • a smink előkészítése
  • színek használata
  • ráncok? nem akadály!
  • “fiatalítás” sminkkel

VALAMENNYI EGY NAPOS SZEMINÁRIUM díja : 5.000.- Ft/óra

MENYASSZONYOK SMINKJE - tavaszi/nyári szezonban (1 napos)

(intenzív továbbképzés gyakorló kozmetikusok számára) TÉMÁJA:

  • a legnépszerűbb menyasszonyi sminkek élő step by step bemutatása modelleken
  • a jelentkezők kötetlen beszélgetés formájában
  • tájékozódhatnak a jelenlegi trendekről, igényekről
  • a résztvevőknek lehetősége van elkészíteni egy menyasszonyi sminket és azt kielemezni a workshop vezető sminkesével
  • anyagok kiválasztása
  • tartósság
  • színharmónia
  • díszítés
  • szempilla sűrítés
  • fehér ékszerfestés
  • árkalkuláció

CAMOUFLAGE TECHNIKA - egész évben (1 napos)

(kozmetikusok és tanulók számára egyaránt ajánlott) TÉMÁJA:

  • a camouflage (kaemuflázs) színkeverése a bőrszínéhez.
  • egy professzionális alapozási technika elsajátítása.
  • enyhe és extra problémás bőrök alapozása és sminkelése.
  • megoldás azok számára akik eddig nem találtak megfelelő fedésű alapozót.
  • segítsen a vendégének, tanulja meg a camouflage technikát

ÜZLETI AJÁNLAT A sminkszakértőket egyedi üzleti ajánlattal támogatjuk. Legyen a DVNYi Make Up Team profi tagja bárhol az országban. Kérje személyes konzultációra időpontot az iskola tanulmányi referensétől. (tel.:06-1/2399591,  vagy 06-20*804-9518)